A Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera hatalmas sikert aratott 50 éve is Amerikában és ma is a Miskolc Nemzeti Színház évadán. Az előadást a Herman-bérletesek is látták, amikor Philippe de Chalendar karmester úr vezényelt. A nagy érdeklődés után szerkesztőségünk fejébe vette, hogy készít egy interjút művész úrral.
Miért választott zenei pályát? Hogyan ismerkedett meg a zenével? Miért pont karmester lett?
Amikor öt-hat éves voltam akkor kezdtem el zongorázni, aztán egyszer elmentem egy nagy koncertre, nagy zenekari előadásra és anyukám kérdezte, hogy melyik hangszer tetszik, melyiket választanám. Én mutattam neki, hogy a karmester, de egy hónap múlva nem pálcát, hanem csellót kaptam. Amikor kilenc éves lettem, akkor kezdtem csellózni és rögtön egy év után kezdtem zenekarban játszani. A zongorát is tanultam tovább, de a legjobb a csellóban voltam. Utána mentem a konzervatóriumba és ott tanultam zenét, szolfézst. Tizenkilenc éves koromban elmentem Németországba csellós fellépésekre. Pár év múlva ismét karmester akartam lenni és amikor huszonhárom voltam, akkor jött meg a végleges döntés. Egyébként tovább játszottam és még mindig játszok csellón. A zongora amatőr szinten megy, de a cselló az profi. Majd a konzervatóriumban tanultam meg vezényelni és az első sikert a komoly zene terén értem el. Aztán egyszer az operáról többet akartam tanulni és Kölnben találkoztam a zenei igazgatóval és kérdezte: „Philippe, mit tudsz az operáról?” És az okos válasz: „Semmit”–(nevet) mondtam, de ez nem volt teljesen igaz. „Jó, akkor gyere, tanulni fogsz!” És így kezdődött egy nagyon jó barátság. Én voltam az asszisztense, először mentem Kölnbe, aztán sokfelé. És egyszer a párizsi operába kerültem, ez öt év volt. Gondoltam magamban, hogy jó asszisztensnek lenni, de én is szeretnék igazi karmester lenni, előadást vezényelni. És egy barátom Selmeczi György, aki híres karmester, zeneszerző és zongorista, ő nézte, hogy mi mit csinálunk ott és ő mondta, hogy ,,Philippe gyere már Magyarországra, lesz munka!”. Akkor már volt munkám Magyarországon, mert jó barátom volt ő és hívott, hogy menjek oda vezényelni. És egy évben egyszer-kétszer mentem Debrecenbe operát vezényelni. Gyuri mondta, hogy ,,De nem csak egyszer-kétszer, hanem gyere folyamatosan!” Aztán lemondtam a pozíciómról a párizsi operában, ami egy picit nehéz volt, de jó döntésnek bizonyult. Mert asszisztensnek lenni jó dolog, de karmesternek lenni, aki vezényli a darabokat, más. Akkor kezdtem országszerte zenekarokkal játszani. Egyszer aztán ideszerződtem, 2001-ben és azóta itt vagyok, ez már több mint húsz év.
Akkor a szakmája miatt költözött Magyarországra?
Először igen. Először 1989 áprilisában volt az első alkalom Magyarországban, akkor volt egy hangverseny. Aztán később a feleségem miatt is.
Említette, hogy a zongora amatőr, és a cselló profi. Akkor lehet valakiből karmester, aki nem tud olyan jól zongorázni?
Nem kötelező a zongora. Természetesen, aki abszolút nem tud zongorázni, az egy probléma. Nehéz harmóniát, szimfóniát például csellóval nem lehet lejátszani. Nekem egy háromórás operát zongorán lejátszani egy egész napomba kerül (nevet). Egyébként a csellót is használom, például a fuvola vagy a cselló szólamot eljátszom az adott darabból és az egy jó érzés, hogy én is lejátszom azt, amit a többiek is játszanak.
Ismert volt az önhazájában Bartók vagy Kodály?
Igen, ez a kettő biztos, de Liszt is. Ez volt a három óriási zeneszerző. De Lisztről szerintem sokan nem tudják a franciák közül, hogy eredetileg magyar volt. Eötvös Péter ő például Franciaországban dolgozott, ő is ismert volt.
Láttam egy interjút önnel, amiben azt mondta, hogy a magyar fiatalok tájékozottabbak komoly zene terén, mint a külföldi fiatalok. Ön ezt még mindig, így gondolja? És ez a tájékozottság megfelelő-e?
Igen, ezt még mindig, így gondolom és remélem, hogy így lesz és így van. Egyébként valamivel kevesebb a kontaktus a fiatalsággal, mert a két gyermekem már felnőtt és kevésbé tudom, hogy mennyi zenét tanulnak, tanultok. Úgy érzem, hogy egy francia konzervatóriumban kevésbé tájékozottak, mint egy magyar konzervatóriumban. De lehet, hogy naiv vagyok (nevet). Nagyon sokszor van előadás, ahol sok fiatal van, és ez egy fantasztikus érzés, ráadásul szeretik.
Mik voltak az első gondolatai, amikor megtudta, hogy a Jézus Krisztus szupersztár lesz az évadon? Hogyan viszonyult hozzá?
A feleségem és a gyermekeim régóta imádják a Jézus Krisztus Szupersztárt hallgatni. Amit én kíváncsiságból megnéztem, egyszer-kétszer hallottam, de ez nem egy komoly zenei műfaj, messze állt, az én normális ízlésemtől. De bennem élt, hogy annyira imádják ezt, akkor, biztosan kell, hogy legyen benne valami. És amikor megtudtam, hogy ezt fogom vezényelni, az óriási meglepetés volt. Aztán kezdtem tanulni a kottát, kezdtünk próbálni a zenekarral és ott tűnt fel, hogy ez egy fantasztikus darab. Maga a forma, tökéletes, kétszer 45 perc, nincs benne szöveg zene nélkül, ez végig karmesteri munkát jelent. Mert egy operettben sok-sok szöveg van musical ugyanez. Operában, klasszikus zenében van a recitativo. Ez, ugye egy modern opera, ahol a zene végig megy. Észrevettem, a vezénylés során, hogy több helyen ugyanaz a zene, de teljesen más a szöveg. A sorrend is tökéletes. Kezdtem gondolni, hogy ez egy „nem normális”, egy abszolút zseniális darab. A rockzene, az elején kissé furcsa volt nekem. Azon gondolkodtam, hogy a három domináns akkorddal mit csinálhat a zeneszerző. Például Mozart a Figaro házasságában, ott is három akkord van, de mit csinál vele a szerző.
Akkor láttam, hogy ebben a rockoperában nem jön kétszer ugyanaz, mindig van más szín. És mi Miskolcon szerencsések vagyunk, hogy egy új, szimfonikusabb kottából játszunk, új a hangszerelés. És ez nekem, mint karmester nagyon jó. Az első próbákon a rock zenészek nélkül próbáltunk és ott tűnt fel, hogy nagyon szép hangszerelés. Amikor volt az első próbánk a ,,rock band” -del, akkor gondoltam, hogy én klasszikus karmester vagyok, hogyan fogunk kommunikálni. Úgy gondoltam, hogyha úgy mozgatom a kezem, mint egy ütős, akkor jobban megértjük egymást. És tényleg többet ütöttem, mint normális és úgy kezdtünk el próbálni. A zene, az mindig zene, csak egy klasszikus karmester nem mindig úgy csinál, mint egy ütős. A zenében sok stílus van és a stíluskülönbség nem számít, mert a zene beszél a léleknek. Szerintem ez a rockopera egy mestermű.
Úgy gondolom, hogy a Jézus Krisztus Szupersztár maradna az én „Top 10-es repertoáromban.
Említette, hogy másképpen kellett kommunikálni ,,rock band” -del, de azon kívül különbözött-e és ha igen, akkor miben különbözött a Jézus Krisztus szupersztár próbafolyamata egy más komoly zenei pld.: opera próbafolyamattól?
Talán ennyiben különbözött. A zenekarban kettő rock csapat van, váltogatják egymást. Amikor először próbáltunk velük is, akkor együtt volt a két rockcsapattal. Ez nekem sok volt, furcsa volt, mert volt 6 gitár, 2 szintetizátor és 2 dob.Egyébként nem volt más egy másik próbához képest.
A Jézus Krisztus szupersztár dirigálása során vannak-e olyan pontok, amikre különösen oda kell figyelni?
Szerintem, először, úgy tűnik, hogy nem nehéz. A harmónia egyszerű, de akkor ugyanezt lehet mondani Mozartról, a harmónia egyszerű, triolák. De a zene nem csak a bonyolultság, hanem energia és szín. Az energia, az, hogy zenét csinálsz, de az nagyon karmesteri felelősség, hogy az, úgy jöjjön vissza, mint ahogy meg van írva. A szín, lehet, hogy kicsit furcsa, de az elektromos gitáron sok hangszín van és lehet úgy dolgozni, hogy mindig az adott szituációhoz jó hangszín legyen.
Van-e valami, amit szeretne megemlíteni, üzenni valamit a fiataloknak?
Legyenek nagyon nyitottak, nézzenek nyitottan a világra, a legnagyobb kár, ha valaki kigondolja, hogy ,,Á, nem szeretem a rockzenét, á nem szeretem a jazz zenét, nem szeretem a klasszikus zenét”. Nem, inkább nyitottnak kell lenni. Mert egyszer azt mondja ,,Á de hülye voltam, hogy nem voltam elég nyitott és most érzem, hogy fantasztikus a Verdi opera”. Egyszer mondani fogja, hogy ,,Á Wágnert nem szeretem kész”. Lehet, hogy most nem szeretem, de tíz év múlva lehet, hogy szeretni fogom. Minden jön időben és ha fiatal vagy olyannak kell lenni, mint egy szivacsnak és nem kell gyorsan rámondani, hogy ezt szeretem, azt nem szeretem, ez kár, mert nem lehet zárni a világ felé. Ez a lényeg, hogy legyenek nyitottak. És nagyon hálás vagyok, hogy hatvanéves korom után mondhatom azt, hogy vezényeltem rockoperát.
Felvetődött bennem egy kérdés, hogy a mai fiatalok hallgatják az elektronikus zenét. Mi a véleménye róla?
Nos, amikor a lányom 8 éves volt hallgatott Verdi operát, amikor 12 éves lett szerette a folk zenét, 15 éves korában szerette Michael Jacksont, Queent és most pedig szereti azt a zenét, amit mondtál, de ha Miskolcra jön hallgatni a Csárdáskirálynőt akkor,,Jaj, de jó, szuper”, de otthon nem szereti ezt hallgatni.
Menjenek a fiatalok operaházba, színházba, komolyzenét hallgatni, de otthon nem kell attól még Beethoven szonátát hallgatni. Aki pedig komolyzenét tanul, konzervatóriumban neki is nyitottnak kell maradni, nem szabad azt mondani, hogy mátol csak komolyzenét hallgatok.
Karmester úr betekintést engedett a kottájába is.
Aznap este, (teljesen véletlen) még volt jegyünk a Jézus Krisztus Szupersztár című előadásra, így megnézhettünk egy hangbeállást az előadás előtt, sőt még a két felvonás között felmehettünk karmester úr irodájába is, és feltehettük a kérdéseinket, amik előadás közben eszünkbe jutottak. Így megtudhattuk, hogy ki énekelt mélyebben a kellőnél vagy, hogy hogyan kellene lassítani a zenekart vagy éppen az énekest, sőt az is kiderült, hogy mi karmester úr kedvenc üdítője.
Végül még egyszer köszönetet szeretnénk mondani Philippe de Chalendar karmester úrnak, hogy elvállalta az interjút és készségesen válaszolt kérdéseinkre. Feleségének is hálásak vagyunk, amiért fordított, ha kellett, és bevitt kulisszák mögé.