Az ókorban már helyenként sikeresen gyakorolták az orvosolást, mindezt különböző módszerekkel, amiket most bemutatunk. Gyógyszereik főleg a természetből gyűjtött növényekből álltak, amelyeket maguk gyűjtöttek. A „gyógyszerészek” balzsamokat míg a kovácsok orvosi eszközöket készítettek (1. ábra). Gyakran végeztek műtéti beavatkozásokat is. Az orvoslás az ókorban az istenhittel gyakran összefonódott.
Egyiptomi orvostudomány
Az ókori népek a tudományokat és a művészeteket az istenektől eredeztették, nem különben az egyiptomiak, akik az orvoslás kezdetét egyenesen Íziszre vezették vissza. Más források szerint a bölcsesség istene, Thot tekinthető az orvoslásért felelős istennek. Az istenek mellett a félistenek vagy akár nagy tiszteletben álló emberek is jogot formálhattak erre a megtisztelő címre, például Imhotep, aki a III. dinasztia korában élt és hasonló szerepet játszott Egyiptom életében, mint a görög Aszklépiosz.
Az eredetet tekintve csak egy ponton találkoznak a források, mindegyik az orvoslás égi eredetének tényét hangoztatja. Az orvosi és gyógyszerészeti ismeretek foglalatának számító Ebers-papiruszban ez áll: „Kezdődik az ember minden testrésze számára való orvosságok elkészítéséről szóló könyv. Heliopoliszból jövök, Het-aatnak, a védelem urának, az örökkévalóság és menedék királyának papjaival. Szaiszból eredek az anyaistennőkkel, akik nekem védelmemre vannak. Szavakat sugalmazott nekem a mindenség ura, hogy minden istenség szenvedését és mindenféle halálos bajt elűzzek…”
Mivel az orvoslás isteni eredetű tudomány, ezért a gyógyítás helyszínei, az „orvosi rendelők” is templomokban voltak, itt képezték azokat az orvosokat is, akik nagyobb városokban telepedtek le, s járták a környező falvakat. Bár az orvosok alapvetően a papság soraiból kerültek ki, de képeztek ún. laikus orvosokat is, ők azonban nagy valószínűség szerint csak az egészségügyi alapellátás végzésére voltak jogosultak. A magasabb szintű ismeretekkel rendelkező orvosokat sennu címmel látták el, s erre vezethető vissza latin medikus kifejezés is, melynek töve, a medh bölcsességet jelent.
A bölcsességbe és isteni titkokba beavatott papok rendje Egyiptomban nyolc csoportra tagolódott, az elsőbe a jósok tartoztak, az utolsóba pedig a pastophorok, akik a betegségekről és az orvosságokról írott könyveket őrizték, illetve a vallásos körmeneteken a szent állatokat terelték. Mai értelemben ez utóbbiakat tekintjük orvosoknak, de a másik hét csoport tagjainak is kötelessége volt, hogy tanulmányozza a betegségek valamelyikét és kutassa a megfelelő gyógymódot.
Az egyiptomiak tisztában voltak az ember belső szerveivel, hisz mumifikálás során nagy gyakorlatra tettek szert a belső szervek eltávolításában. A gyógyszereket is jól ismerték: Kr. e. 3000-2000 körül már számos (kb. 700) gyógyszert ismertek. Vannak olyan Egyiptomi gyógyszerek, amit még a napjainkban is használnak.
A szemészet is nagyon fejlett volt az ókori Egyiptomban.
- ábra: Orvosi eszközök az ókori gyógyításban.
Görög orvoslás
Az ókori Görögországban az orvostudomány a négy testnedven alapult.
Az orvosok a beteget kikérdezték, hogy miket csinált az elmúlt időben, hogy jobban megállapíthassák a betegséget. Vérző sebek elállításában kötéseket használtak melyeket borral, ecettel és más növényekkel állították el. Voltak kevésbé szerencsés módszerek is, ami nem mindig szolgálta a betegek gyógyulását, ugyanis sokszor a vérző betegeken is eret vágtak. Gyakran a hánytató vagy hashajtó szerek némelyike halálos mérgezést is okozott.
Felismerték, hogy a gyógyításban fontos szerepük van a lelki tényezőknek is. Ha jobb ötletük nem volt, ajánlották betegeiknek, hogy keressék fel a számtalan szentély egyikét. A betegek megágyaztak maguknak a megszentelt csarnokban, majd álomba merültek, és várták, hogy az isten megjelenjen és meggyógyítsa őket. A templomokat felkereső zarándokok egy része valóban meggyógyult.
Az ókori Görögországban kialakult a világi orvoslás. Csak a megfelelő iskolát végzett világi személyek gyógyíthattak. Hippokratész volt az első orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit. A nevét viselő eskü valószínűleg az őt megelőző időszakból a Kr. e. VI. századból származik, s a Kósz szigetén működő Aszklépiosz orvospapok fogadalmi szövege volt. A ma végzett orvosok is a erre teszik hivatali esküjüket.
Az ókori Róma orvosi világa
Rómában nemegyszer rabszolgák végezték az orvosi munkát, így gyakran nem bíztak meg bennük. Az egyik halott sírján ez olvasható: „Gyilkos orvosok seregének köszönhetem halálom”. Helyzetük akkor javult láthatóan, amikor Augustus császárt az egyik orvosa hideg vízzel végzett hidroterápia segítségével meggyógyította. A nagy hatalmú császár erre valamennyi orvost felmentette az adófizetés kötelezettsége alól. Nos, erre olyan népszerű lett a szakma, hogy 160-ban korlátozni kellett az orvosok számát.
Már léteztek kórházak és ispotályok, de ezek feladata vagy a sebesült katonák ellátása volt, és ezeket a határvidékeken rendezték be, vagy a sérült rabszolgák ellátása nagyobb birtokokon.
I. sz. 200-tól kötötték engedélyhez az orvosi tevékenységet, előtte bárki orvosnak minősíthette magát. Persze csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy a hírneves orvosi központokba utazzanak tanulni, ahol jól megtervezett orvosképzésben részesültek. Az orvosok többsége azonban igen szegény volt, akik kis utcai üzlethelyiségükben igyekeztek megkeresni a napi betevőt.
Valamennyi orvos növényi eredetű szereket használt, komoly kereskedelem alakult ki az olyan ritkaságok beszerzésére, mint a „mekkai balzsam”. A szert általános orvosságként mindenre felírták.
A sebészet területén nagy fokú volt a haladás: sok-sok különféle orvosi műszert használtak, közöttük például a hüvelytükröt is.
Pestis
Az ókorban is voltak már járványok, amik az emberiséget tizedelték. A pestis évszázadokon át kísértett nagy pusztításokkal.
A pestist a hirtelen megjelenés, óriási emberi veszteségek, kiszámíthatatlan és gyors befejeződés jellemezte és az, hogy közvetve-közvetlenül mindig háborúhoz csatlakozva pusztított. A pestis korosztályra, nemre, etnikai és társadalmi hovatartozásra nézve mindenkire egyformán veszélyes volt. A betegséggel szembeni értetlenség és a védekezés értelmetlensége a pestist az istenek által a világ népeire küldött büntetési formák képzetével kapcsolta össze: a járvány Isten akarata, szembe szállni vele nem lehet és nem is érdemes.
Szerencsére ma már ritkán fordul elő és antibiotikumokkal gyógyítható.
2. ábra: Egy ókori pestis járvány.
Kiemelt kép forrása: https://www.life.hu/egeszseg/20190628-igy-gyogyitottak-az-okorban.html